/Színhely a budapesti klímakonferencia sajtóterme. A terem teli van, akinek már nem jutott szék, körben áll a teremben.A színpad bal sarkában, az újságírók számára fenntartott asztaloknál újságírók ülnek, néhányan mögöttük állnak, kezükben jegyzetfüzet, az ülők előtt laptopok, várakozóan néznek az emelvény felé. A teremben folyamatos zsibongás hallatszik.
Az asztalnál kint ül Mária Magdolna Magdolna, Mihály arkangyal, Rafael arkangyal, Gábriel arkangyal, Uriel arkangyal, Metatron arkangyal, a Őszentsége, a római Pápa, a Pátriárka, az Amerikai Egyesült Államok elnöke, az Oroszországi Föderáció elnöke, a Kínai Népköztársaság elnöke, az Európai Unió elnöke, az Egyesült Arab Unió elnöke, az Afrikai Unió Elnöke.
Gongütés hallatszik, ez jelzi, hogy a sajtótájékoztató elkezdődik. Egy-két pillanat múlva belép magyar miniszterelnök, és egy álló mikrofonhoz lép./
Látó Gergely:
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Üdvözlöm önöket a konferencia záró sajtótájékoztatóján! Nagy események tanúi voltunk az elmúlt 22 napban, s talán ezen események mindannyiunkat elgondolkodtattak a világ továbbá folyását illetően.
Utólag megállapíthatjuk, hogy Konferenciánk nem tartozott a klasszikusnak mondható tudományos rendezvények közé, mert számos ponton váratlan események szakították meg menetét, és a végeredményt tekintve is szokatlan eredményei születtek.
Bár rendezvényünk célja eredendően annak tudományos elemzése volt, hogy a rendelkezésre álló eszközeinkkel hogyan akadályozhatjuk meg a Föld közeli tragédiáját, legvérmesebb álmainkban sem gondoltuk, hogy az elméleti megközelítés gyakorlati cselekvésbe fordul, és ily gyors és meglepő eredményekkel jár majd.
Először is, olyan Küldöttség érkezett ide váratlanul, amely megváltoztatta az egész konferencia célkitűzéseit, és azonnal cselekvésre ösztönözte a jelenlévő 195 nemzeti delegációt.
Ennek eredményeként a Konferencia világfordító események színterévé vált. Példa nélküli módon, egyhangú akarattal Világkormány alakult, amelyet széles Tanácsadó testület támogatott. A végrehajtó szervezet a Világparlamentnek tartozik felelősséggel, aki végső jóváhagyója a döntéseknek.
Elég meglepő módon, a világ elfogadta ezeket a váratlan, ám a cél elérése szempontjából igen hatékony döntéseket. A Konferencia nem oszlott fel, hanem vállalta, hogy a hátralévő tíz nap alatt bevégzi azokat a feladatokat, amelyek megerősítik az új testületek működését, és visszafordíthatatlanná teszik a Föld megmentésére irányuló akcióterv megvalósítását.
Izgalom is volt bőven ez idő alatt, hiszen mindenki megdöbbenésére terroristák hatoltak be a Konferenciára, és elrabolták az amerikai elnököt, aki, mint láthatják, már épségben és biztonságban van, és itt lehet közöttünk e pillanatban is!
Kérem, elnök úr, mondjon erről néhány szót! Mi történt önnel valójában? És hogyan sikerült megmenekülnie?
Amerikai elnök:
Üdvözlöm Önöket! Igen, elraboltak, de szerencsésen megmenekültem! Egy olyan ember tette, akinek a nevét nem kívánom többé kimondani, aki a barátom volt, és egyben Amerika egyik legbefolyásosabb embereként ismertem. Neki és követőinek nem volt ínyére az a változás, amit itt, a Konferencián mi előkészítettünk.
A lényeg, hogy foglyul ejtettek, főhadiszállásukra hurcoltak, és azzal fenyegetőztek, hogy polgárháborút robbantanak ki az Egyesült Államokban, amely széterjed majd a világra, ha nem vonom vissza a Konferencián hozott döntéseimet.
Ez a csoport veszélyes nukleáris töltetekkel rendelkezett, amelyekkel amerikai és más országbeli nagyvárosokat céloztak meg.
Csodával határos módon ezek a töltetek még kilövés előtt felrobbantak, s a terrorista bázist gyakorlatilag elnyelte a föld. Nekem még a robbanás előtt sikerült megmenekülnöm, hála a Világkormánynak és a Küldöttségnek, akik csapatot küldtek a kiszabadításomra.
Tanulság ez nekem, mégpedig örök tanulság, hogy a jó célokért igenis ki kell állni, még akkor is, ha úgy tűnik, hogy a fenyegetettségből és a káoszból nincsen kiút; de engedni ezeknek az érzéseknek nagyobb kárt okoz, mint felhagyni az elképzelt, szebb jövő megvalósításával.
Legyen ez az önök tanulsága is, hölgyeim és uraim!
Még egy információt szeretnék megosztani önökkel. A robbanással érintett területet száz évre lezárt körzetté nyilvánítottam, ennyi idő kell, hogy a sugárzás mértéke azon a vidéken a megengedett érték alá kerüljön.
Látó Gergely:
A tiszteletreméltó Küldöttség is részt vett a mentőakcióban. Önök hogyan látják a jövőt, Asszonyom?
Mária Magdolna:
Miután a gonosz erők fő bázisa megsemmisült, a Küldöttség úgy látja, hogy elhárult az akadály az Új Világrend megteremtése elől. Ha még bujkálnak is közülük valahol, az erejük nem lehet számottevő.
Ha végiggondoljuk az elmúlt 22 nap eseményeit, nem volt-e csodálatos dolgokban részünk? Történt-e az elmúlt száz, vagy talán ezer évben ekkora változás a Földön, mint most?
Mi is nyitott szemekkel és fülekkel járunk a világban, hallgatunk rádiót, vagy figyeljük a műsorokat a televízióban. Sokan csodáról beszélnek, isteni beavatkozásról, a gonosz elűzéséről, új, békés világ bekövetkeztéről!
Mi nem megyünk ilyen messzire a magyarázatokkal. Úgy véljük, az új világot az emberek fogják megteremteni, ha egyszer úgy gondolják, hogy ez az idő elérkezett!
Talán most jött el az idő minderre? Talán most érett meg az emberiség, és éppen a bekövetkezett események érlelték felnőtté, döntésképessé a világ népeit?!
Ki tudja?! Mi csak abban vagyunk biztosak, hogy a veszély most elhárult, az emberiség megmenekült. Ezzel megteremtődött az ezer éves béke esélye!
Egy újságíró:
Ez csodálatos, Asszonyom, de egy kicsit földöntúlian hangzik!
Mária Magdolna:
Ez úgy hangzik, mint egy kinyilatkoztatás. És pontosan annak is szántuk! Vegye Ön is annak, barátom!
/A sajtókonferencia állóképpé merevedik, a színpad fokozatosan elsötétül, majd ismét megjelenik az Arkadielt láttató fénykorong. Arkadiel elkezdi harmadik monológját./
Arkadiel boldog, hogy a Küldetés sikerrel járt, ám rettentően aggódik a folytatásért, az emberek jövőjéért, és különösen azért, hogy az emberek képesek lesznek-e saját maguk megvalósítani ezt a jövőt. Ez az aggódás átérzik szavain, s ezért öröme visszafogott, beszéde csaknem pesszimizmusba hajló.
Arkadiel harmadik monológja
Az emberek hát örvendezhetnek most, hogy megtisztult a Föld, de az egyes ember bármikor újrateremtheti a gonoszt. Azazel utódainak pusztulása könnyített az emberek terhein, ám a harc még korántsem ért véget.
Az emberek pedig nem tudhatják meg, hogy segítettek nekik. Az egyes embernek azt kell hinnie, hogy saját erőből volt képes arra, amit cselekedett, és amit e cselekedet által az emberiség összességében elért.
Az embereknek soha nem szabad megtudnia, hogy a Teremtő kegyelmet adott nekik. Ez végzetes lenne, én mondom, az égi világra is, de mindenképpen rossz példát mutatna nekik, ott a Földön. Például azt, hogy mindent lehet, mert majd elrendeződik. Vagy, hogy minden hiába, mert úgyis odafent döntenek! És az embereknek nem kell mindent tudniuk a Gonoszról. Mert előfordulhat, hogy egyszer csak ők is azzá válnak.
Hatalmasat tett az ember, ám ehhez talán túlságosan nagy áldozatot hoztak az égiek!
Az Isten talán megszegte saját törvényeit, amikor megváltoztatta az Apokalipszis menetét? Vagy csupán adott még egy esélyt az embereknek, hogy ezt a létező világot szolgálják még egy kicsit?
Helyes ez, kérdezem én, és e kérdés után lapoz most tizenkétezer társam is az Akasha krónikában, választ keresve az Univerzum bölcsességtárában…hogy legalább egyetlen példát, vagy valami hasonlót találjunk erre, a fejlődés szerteágazó bugyraiban…
/Arkadiel feszülten figyel, míg egy apró csilingelő dallam nem hallatszik./
…a válasz megjött…a válasz igen, a Világ és a Föld foroghat tovább…az ember tovább szőheti álmait!
Kaptak hát egy új esélyt, lássuk, mire mennek majd vele!?
■
Renkó Ferenc: Hangok fényjelekkel című drámája (2009) a
Magyar Rádió Zrt által 2010. május 25-ig meghosszabbított határidővel
kiírt drámapályázatára, valamint a nagyváradi Szigligeti Színház
és a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház
a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Karával
közösen 2014. május 25-i határidővel meghirdetett
drámapályázatára került benyújtásra]
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: