Megjegyzések az emberi létről és a szükséges fejlődésről

Éjfekete sötétség van. Gongütés hallatszik, ez jelenti e megjegyzések kezdetét. A gongütést követően megszólal az 1. hang, megszólalásakor fénykorong nyílik, amelyben meglátjuk a színpad közepén álló beszélőt, egy fehér (lepel)ruhába öltözött alakot.

Amikor beszéde végéhez ér, a színpad bal oldalára sétál, és ott megáll. A fény követi, majd megvilágítva marad.  Újabb hang szólal meg középről, egy újabb fehérruhás ember lép be, megszólaláskor fénykorong nyílik rá. Elmondva a következő szakaszt, a már bent lévőkhöz csatlakozik. Az oldalt állókat a létszámhoz igazodóan egyre nagyobb fénykorong fogja be. És ez ismétlődik az 1.-6. Hang megszólalása alatt.

Az Első megjegyzéssel jelölt mondatok elhangzása után, egy újabb gongütés hallatszik. A Második megjegyzést elbeszélő 7.-12. Hang az előzőekhez hasonlóan ugyancsak a színpad közepére áll, megszólalásukkor világítja meg őket a fénykorong, de mondandójuk végén a színpad jobb oldalán gyülekeznek.

A Harmadik megjegyzést jelző gongütést követően a színpadon lévők három csoportra oszlanak, úgy, hogy a bal és a jobb oldali csoportokból két-két fő a színpad közepére kilép, és ők alkotják meg a középső csoportot. Így lesznek ők balról jobbra rendezetten a három kórus, három fénykorongban.

Amikor a kórusok szólalnak meg, a fény az egész kórust megvilágítja.

/Alternatíva: A fluoreszkáló sötétségből hallatszanak a kórus hangjai, magát a kórust nem lehet látni; a színpad technikai felszereltségétől függően háttérképek peregnek. Mikor befejeződnek a kórus megjegyzései, akkor látjuk igazából a színpadot és Arkadielt. /

/Első gongütés, amely az első megjegyzés kezdését jelzi/

1. hang

Minden ember úgy őrzi tudatában, hogy az égi lények időtlenek, kortalanok, testetlenek, így semmi nem korlátozza őket létezésük megélésében. Ők nem sietnek, nem félnek, nem aggódnak semmiért, kizárólag Teremtőjük szava az, amelyet követnek. Szuverén, hatalmas lények, akik számára az Univerzum a mozgástér; az emberi faj, az ember, mint teremtmény számukra nem társ, inkább feladat.

2. hang

Ez természetesen nem jelenti, hogy ne lennének képesek megélni, átérezni ugyanazokat az érzelmeket, gondolatokat, mint az emberek, inkább azt mondhatnánk, ők sokkal tudatosabban élik át ugyanezen dolgokat, mint az emberek.

3. hang

Mindebből következően, számukra a Föld bármely tragédiája, az emberiség szenvedése, a világégések történések; ők éppen lényükből fakadóan kezelik felülről ezeket a problémákat, s látszólag szenvtelenül, túlságosan objektíven és szinte gépiesen reagálnak rájuk, beszélnek róluk, vagy cselekednek ellenük.

4. hang

Azt ő feladatuk megoldani azokat a helyzeteket, amelyeket az ember képtelen. Ha a modern ember gondolatvilágába ültetjük ezeket az isteni lényeket, akkor kézenfekvő őket végtelenül intelligens szuperkompjúterekként felfogni, amely kompjúterekben a hardver és szoftver elemek egyetlen, anyagtalan, szétválaszthatatlan energiaegységet képeznek, az egyik feltételezi a másikat és fordítva.

Ahogyan majd Arkadiel angyaltól hallani fogjuk, az ember számára ezek a szuperlények a maguk képességeivel együtt az érzékelés határán túliak; csupán egy elképzelhető, de fel nem fogható nagyságrend, a tízezerszeresre nagyítás fejezné ki az emberek számára e lények teljesítőképességét.

5. hang

Ezért a kimondhatatlan különbségért nevezhetjük őket bízvást arkangyalnak, angyalnak vagy más, nem földi lénynek, ám a lényeg, hogy az emberek felett állnak, azt tehetnek az emberrel, amit akarnak; s az emberek csupán csak abban bízhatnak, hogy e lényeknek valamiféle okból érdekük lehet az ember fennmaradása, s e fennmaradás érdekében készek az ember oldalára állni veszély, katasztrófa, vagy a hozzájuk hasonlóan végtelen képességű más lények által való fenyegetettség esetén.

6. hang

Ezért tűnhet idegenszerűnek, talán kicsit gépiesnek, ahogyan az égi lények emberi sorsfordító tragédiákról beszélnek, egy kicsit szenvtelenül, egy kicsit kívülállóként, de semmiképpen nem lélektelenül, érzéketlenül vagy netán kegyetlenséggel…

/Második gongütés, amely a második megjegyzés kezdését jelzi/

7. hang

Az ember mindig is óhajtotta és elfogadta egy felsőbb hatalom létezését, hogy saját létezésének egyedülvalóságával ne kelljen szembenéznie. Talán akkor élt a legboldogabban, amikor feltétel nélkül elfogadta egy ilyen hatalom létezését, s bármi is történt, azt e hatalom megnyilvánulásaként értékelte.

8. hang

Az emberi faj fejlődése, technikai tudásának növekedése fokozatosan tolta magasabbra az ember önmagába vetett hitét, s annak elfogadását, hogy saját erejéből volt és lesz képes elérni önnön felemelkedését.

9. hang

A technika elkezdte pótolni a hitet, az eszméket pedig egyre inkább a szükségletek határozták meg.

10. hang

E hitében egyre messzebb került attól az embertől, aki a természet alázatában élt, meghatározta helyét a világban és eszébe sem jutott lázongni bármiért is. Az emberek táplálják elméjüket, de éheztetik a lelküket.

11. hang

Végül elhitették magukkal, hogy emberi szükséglet az, ami fizikai szükséglet, a lelki szükséglet csupán ebből vezethető le. Növekvő gőgjükben egy percig sem gondoltak arra, hogy fejlődésük valódi célja éppen egy magasabb rendű létezés lenne, magasabb rendű eszközökkel, de emberi célokkal és léptékekkel.

12. hang

Az individualista, modern társadalomban a célt behelyettesítették az eszközökkel, így életük egyszerűvé és átláthatóvá vált: ház, kocsi, család, gyermek, karrier…és nincs tovább. Az eszközök elfedték a lényeget, s most már senki sem tudja, mit, hogyan és miért kellene ahhoz tenni, hogy megfelelhessenek bármiféle olyan célnak, amely középpontjában nem egy fizikailag birtokolható tárgy, hanem mondjuk, a megismerés állna…Ezen most derülnek, de derülni fognak-e a közeljövőben?

/Harmadik gongütés, amely a harmadik megjegyzés kezdését jelzi/

1-12. hang / A bal és jobb oldalra csoportosuló 6-6 szereplőből 2-2 kiválik, és középre rendeződik, 4- 4 fős kórusokat alkotva/

Arra kérünk hát, ember, hogy fogadd el három figyelmeztetésünk tanulságait, és életed folyamán ezek szellemében próbálj meg cselekedni.

1. kórus

Az első figyelmeztetésünk, hogy minden nap olyat kellene tenned, amitől ez a nap már nem lesz ugyanaz. Ehhez többet kellene véghezvinni, mint a napi rutin, és nem szabadna attól félned, hogy a megszokásból való kitörés oly sebezhetővé tesz, hogy soha többé nem találsz vissza abba a világba, amely szerinted normális és helyénvaló….

2. kórus

Fogadd el második figyelmeztetésünket is, amely arról szól, mit tehetsz akkor, ha kikerülsz a normális és helyénvaló világodból, szembetalálkozol saját életeddel, felnézel rá az utcáról, belátsz a szobádba, és nagyon csodálkozol azon, hogy eddig miért nem csodálkoztál mindezen!? 

Minden arról szól, hogy ez ne történjen meg, ám ha mégis, te már megnyerted a csatát, bár lehet, hogy vesztettél egy délibáb-országot…

3. kórus

A harmadik figyelmeztetésünk, miszerint észre kellene venned, hogy csak a saját álmod számít, csak ez emelhet vagy rombolhat le falakat az általad elképzelt élet előtt.

Ne bízz abban, hogy másokat hibáztatva igazolva látod majd balsorsodat. Ne feledd, ha kineveted és elárulod azokat, akik tenni akarnak, magaddal rántod saját lehetőségeidet, bárhogy olybá tűnik is, ők az árulóid szép neon-világodban, amelyet mások világítanak feléd, hogy elvakulj…

/A szereplők egyszerre meghajolnak, és ahogyan jöttek, egyenként kiválnak a csoportjukból, és közepén kivonulnak a színpadról. A színpad elsötétül, fényjáték indul. Alternatíva: a sötétségből fénykorong gyúl, amelynek közepén Arkadielt látjuk; indul az első felvonás /

■

Renkó Ferenc: Hangok fényjelekkel című drámája (2009) a
Magyar Rádió Zrt által 2010. május 25-ig meghosszabbított határidővel
kiírt drámapályázatára, valamint a nagyváradi Szigligeti Színház
és a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház
a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Karával
közösen 2014. május 25-i határidővel meghirdetett
drámapályázatára került benyújtásra]